Tájékoztató
Tájékoztató digitális oktatásról
Kedves Szülők, kedves Gyerekek!
Ez a tanév más lesz, mint az eddigiek, ezért új szabályok érvényesek. Kérjük, hogy alkalmazkodjanak felelősen a kialakult helyzethez. Szükségünk van diákjaink aktív részvétele mellett a szülők segítő közreműködésére is, hogy a távoktatás sikeresen megvalósuljon.
Digitális oktatás
Kedves Diákok!
Az elkövetkezendő időszak nem tanítási szünet, hanem új formája a tanulásnak. A kapott feladatokat kötelezően, határidőre el kell végeznetek, és természetesen az értékelés sem marad el. A napi munka az órarend szerint kerül kiosztásra. Gondoljatok rá, hogy a lemaradók nehezen fogják tudni pótolni a hiányokat!
Kedves Szülők!
Mint már annyiszor, most is számítunk Önökre. Kérjük, segítsék a távolból történő, digitális oktatást gyermekük melletti személyes jelenlétükkel, támogatásukkal. Ha bármilyen probléma merül fel az oktatás folyamán, jelezzék az osztályfőnököknek, a szaktanároknak, akik segíteni fognak.
Kapcsolattartás
Az elsődleges kapcsolattartási felület ebben az időszakban a mindenki által ismert Kréta rendszer. A pedagógusokkal történő online kapcsolat módját minden tanár, tanító egyedileg fogja megadni még ezen a héten.
Kérjük, ellenőrizzék a szülői és tanulói hozzáféréseket a Kréta rendszerhez, ha probléma merül fel, jelezzék az iskolatitkárságon a kodalyiskola.tatabanya@gmail.com címen. Kérjük, hogy a Kréta rendszeren belül folyamatosan kísérjék figyelemmel a beérkező üzeneteket, gyermekeik házi feladatait és az e-Ügyintézés felületét. (Segédanyag: tudasbazis@ekreta.hu )
Kérjük, az iskolával kapcsolatos ügyekben keressenek minket bizalommal a következő elérhetőségeken: kodalyiskola.tatabanya@gmail.com , telefon: 30/316-8781
Köszönjük az együttműködésüket!
Az iskola nevelőtestülete
Fogjunk össze a koronavírus ellen!
Tájékoztatás
Tisztelt Szülők!
2020. március 16-ával kezdődően, további intézkedésig, a tanulók az iskolát nem látogathatják. Bevezetésre kerül a digitális munkarend keretében történő oktatás.
Ügyeleti igény
Azon szülők gyermekei számára, akiknek a munkája nélkülözhetetlen a járvánnyal kapcsolatos feladatok, valamint az egyéb közfeladatok és a közellátás biztosításához, kiscsoportos felügyeletet tudunk biztosítani. (Megalapozott szülői írásbeli igény alapján.)
A napközis ügyelet időtartama 8-17 óráig tart. Az ügyeletet kérő szülők az étkezési igényüket is jelezzék március 16. hétfő 8.00 óráig az iskola
e-mail címén: kodalyiskola.tatabanya @gmail.com
(Tanuló neve, osztálya, ügyelet igénybevételének oka, időtartama, az étkezési igény megjelölésével.)
Az ügyeletben beteg gyermekeket nem tudunk fogadni. Az ügyeletben lévő gyermekek is digitális oktatási formában tanulnak. Szeretném tájékoztatni Önöket arról, hogy a kiscsoportos felügyelet esetében is magasabb a fertőzésveszély, mint ha otthon lenne a gyermek.
Gyermekétkeztetés
A hétfői napra befizetett étkezések a szokásos módon, ételhordóban elvihetők a konyha külső bejáratától. A térítés nélkül étkezők ellátása is itt történik. Kérem, a gazdasági irodába csak azok jelezzenek hétfőn legkésőbb 9.30-ig az alábbi telefonszámokon vagy e-mail címen, akik továbbra is igénylik az étkezést. A többieket automatikusan lemondjuk.
30/691-6707 vagy
34/511-475
gazdasagi2@gmail.com
A pótbefizetés időpontja kedd, 6.30-15.00-ig. A szerdai befizetés elmarad.
A digitális oktatás részleteiről a későbbiekben külön értesítést küldünk.
Tisztelettel: Farkas Veronika
intézményvezető
Fogjunk össze a koronavírus ellen!
Tájékoztatás
Tisztelt Szülők!
A miniszterelnöki bejelentés alapján hétfőtől bezárjuk az iskolát. A tanítás távoktatással folytatódik tovább, pedagógusaink már dolgoznak a projekten. Kérem Önöket figyeljék a hivatalos bejelentéseket.
A Krétán, facebook oldalon és a honlapon keresztül tájékoztatjuk Önöket.
Ahogy már oly sokszor fogjunk össze gyermekeinkért, magunkért!
Üdvözlettel: Farkas Veronika
intézményvezető
Zenei műveltségi vetélkedő
Bázisintézményi program keretében 2020. március 6-án, Kodály Zoltán halálának évfordulóján intézményünk hagyományai szerint városi szintű zenei műveltségi vetélkedőn fogadtuk a 10-14 éves korosztály képviselőit. Iskolánk 45 éves jubileumának apropóján az idei téma Kodály Zoltán élete, munkássága, színpadi művei és egyes kórusművei voltak. A feladatokat Lengyel Bettina tanárnő állította össze, a vetélkedőt Sárközyné Pomázi Ágnes tanárnő vezette le. A jó hangulatú versengés során széleskörű ismereteikről idén rendhagyó módon tettek tanúbizonyságot a diákok. A csapatok a legújabb technikai vívmányokat felhasználva, tableteken oldották meg a feladatokat, ami külön élményt jelentett a versenyzőknek és a felkészítő kollégáknak egyaránt.
Az eredmény:
1. Kodály Zoltán Általános Iskola
2. Tatabányai Árpád Gimnázium
3. Herman Ottó Általános Iskola
4. Széchenyi István Általános Iskola
A Kodály Zoltán Általános Iskola csapatának tagjai: Tisch Balázs (7.b), Pfiszterer Balázs (7.c), Hamar Zalán és Pordán Tamás (8.b)
Köszönjük a felkészítő tanárok munkáját! Gratulálunk a résztvevő csapatoknak!
Népdal éneklési verseny
Február 19-én került sor iskolánkban a felső tagozatos diákok népdal éneklési versenyére, amelyen a zsűri az alábbi produkciókat díjazta:
Szóló kategória
I. Nagy Gabriella Virág (5. a)
II. Vartek Szabina Anna (7. a)
Kiscsoport
I. Kocsis Janka, Royer Réka, Rutkovszki Kartica és
Tisch Anna (5. a)
II. Scheib Dominik és Tóth Kristóf (6. a)
III. Amschl Kíra Judit, Marte-Rivera Juanita, Nyiz Lilien Hanna és Veres Sára (5. a)
Gratulálunk minden résztvevőnek és köszönjük a felkészítést!
Zrínyi matematikaverseny
ZRÍNYI ILONA MATEMATIKAVERSENY MEGYEI EREDMÉNYHIRDETÉSE
A Zrínyi Ilona matematikaverseny ünnepélyes eredményhirdetésén vettek részt iskolánk tanulói Tatán a Kőkúti Általános Iskolában.
Magyar Luca 2.a 6. helyezést ért el,
felkészítő tanítója Reichert Gáborné
Ódor Holló 2.c 14. helyezést ért el,
felkészítő tanítója Múriné Komlós Csilla
Gratulálunk!
ELTE Origó Junior nyelvvizsga
Örömmel tájékoztatjuk, hogy a tatabányai Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI az ELTE Origó Nyelvi Centrum (Budapest) partneriskolájaként Junior komplex (írásbeli, szóbeli) nyelvvizsgát szervez – ebben a tanévben német nyelvből – a 10-14 éves korosztály számára.
A következő nyelvvizsga időpontja iskolánkban: 2020. 04. 29., szerda 13 óra
Jelentkezési határidő: 2020. 03. 31.
A jelentkezés módja: Kérjük, küldjék el iskolánknak e-mailben a vizsgára jelentkezők nevét, majd juttassák el személyesen vagy postai úton a csatolt jelentkezési lapok eredeti példányát iskolánkba. Minden vizsgázó külön jelentkezési lapot tölt ki, melyet a szülőnek alá kell írnia. Kérjük, a jelentkezési lapon, az egyéb megjegyzésnél tüntessék fel iskolánk nevét és címét.
Iskolánk e-mail címe: kodalyiskola.tatabanya@gmail.com
Iskolánk postacíme: Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI
2800 Tatabánya, Kodály tér 1.
Kérjük, a vizsga díját (8.900Ft/fő) a nálunk történt jelentkezést követően utalják a jelentkezési lapon található ELTE Origó Nyelvi Centrum számlaszámára.
Amennyiben iskolájuknak egy másik időpont kedvezőbb lenne, kérjük, jelezzék írásban a fenti e-mail címen vagy postai úton.
A külön időpont feltétele: legalább 10 fő vizsgázó.
Szeretettel várjuk a jelentkezőket.
Farkas Veronika Langner Kornélia
Intézményvezető Szakmai felelős
Nyelvvizsgáztató tanár Elte Origó